2015. december 22., kedd

Mézeskalács készül 2. rész



Néhány nappal ezelőtt Mamánál mézeskalácsokat sütöttünk, kis dobozkákba tettük és hazavittük, hogy otthon feldíszítsük. Most erre is sort kerítettünk.

Tökéletes családi este lett, ahogyan izgalommal és örömmel szorgoskodtunk együtt az asztal körül. Mindahányan alkotásaink fölé hajolva, erősen összpontosítva minden egyes pontocskára. A díszítés előre vásárolt cukormáz dekor-toll segítségével készült, de kit érdekel! Nem az a fontos, hogy versenyre keljek más háziasszonyokkal a kié a legjobb mézeskalács versenyben, nekem nem! A fontos és értékes az, ahogyan egy közös sütikészítés össze tud hozni egy családot. A fontos az, hogy mi együtt, közösen alkottunk valamit, ami ugyan közel sem üti meg a mesterszakács mércét, de csakis a miénk.
Nagyon boldog voltam azon az estén. Nagyon kerek volt a világ, mert együtt volt a kis család - mi négyen:  kis- és nagylány, apa, anya. Úgy értem, nem csak úgy együtt a szobában, hanem együtt a lelkünkben.
 
 
Majdnem elfelejtettem fényképezni - pedig azt nem szabad, mert anyós-Mama legfőbb boldogságforrása az unokákról kapott képek sokasága, ezt pedig meg kell neki adni, mert egy  jó nagyinak ez jár :) Végül apával közösen sok-sok képet készítettünk, hogy sokáig emlékezzünk erre az estére.

Okostojás nagyon cuki volt, nem lehetett neki könnyű egyszerre megfelelő erősséggel nyomni a tubust, hogy kipréselje a cukormázat és közben még arra is figyelni, hogy az oda kerüljön, ahova szánta. Minden formából választott, készített kis harangot, csillagot, angyalkát, mókust, még gombát is! És még tanult is valamit, hiszen ez egy tökéletes finommotorika fejlesztő mulatság volt.
Díszítésre fel! Szedd össze a kis családod és az idén ne egyedül alkoss a konyhában, hanem készítsétek közösen a mézeskalácsot! Jó móka lesz, meglátod!

Mézeskalács készül 1. rész




Így karácsony közeledtével nagyon sok családnál készülnek finomabbnál finomabb mézeskalácsok. Még azok is előveszik a tepsit, akik az év más időszakában nem szoktak sütni. A konyhákat belengi az édes süteményillat.
Én nem vagyok egy süteménysütő anyuka - nem is nagyon vagyok oda az édességért és nincs is előttem követendő példa és teleírt receptes-füzet. Anyukám sem sütött soha, nagymamám is legfeljebb pogácsát a szüretre (erre viszont nagyon jól emlékszem, ez az egyetlen olyan pogácsa, amit szeretek :) ) 
Egy szó, mint száz, most sem sütöttem, nem is fogok receptet megosztani, abból van milliónyi a szakácskönyvekben és az interneten is. Amit meg szeretnék mutatni, az nem más, mint egy ügyes kislány, aki boldogan fedezi fel, hogy a tészta olyan, mint a gyurma, csak jobb, mert sütés után meg lehet enni :)
A mézeskalács tésztát anyukám alkotta, aki az utóbbi időben rákattant a sütésre - igaz nem hagyományos, hanem diétás sütiket készít, de ez számomra ízben nem jelentett semmi eltérést - a mézeskalácsokat meg amúgy sem megenni akartuk, így bátran vállaltam a kísérleti nyúl szerepét.
Amikor megérkeztünk a Mamához, a tészta már nyújtásra készen várt, a formák elő voltak készítve, indulhatott is a móka.


Nyújtottuk, szaggattuk, lyukasztottuk, rakosgattuk, kisütöttük, nézegettük, aggódtunk, vajon jó lesz-e, megkóstoltuk, és mind a hárman nagyon büszkék voltunk a végeredményre. Igazi háromgenerációs csajos nap volt.  Egyszerű, mondhatni hétköznapi esemény, ami nálunk mégsem mindennapos, így kicsit ünnep volt az ünnep előtt. Okostojás asztalkájára került a tészta, így a számára kényelmes magasságban folyt a munka.


Mama megmutatta neki, hogyan kell kinyújtani, hogyan tegye majd nyomja rá a formát, hogyan kell ügyesen kivenni és a sütőpapírra átrakni a kivágott formát, stb.



Ezek egy felnőttnek alap rutinfeladatok, de egy két és fél évesnek izgalmas, új és érdekes felfedezést jelentenek. Lehet, hogy így nem lett tökéletes minden forma, lehet, hogy így nem lett egyforma vastag mindenhol a tészta, de kit érdekel, amikor minden egyes darabban ott van a kicsi szíve, minden egyes darabhoz hozzá ért a kicsi keze! Mind tökéletes - nekem mind az!


A második felvonás a díszítés volt, amit már otthon követtünk el a mézeskalács figurákon. Erről itt olvashatsz.  Addig is jó sütést!

Ez is érdekelhet:


2015. december 18., péntek

FINOMMOTORIKA FEJLESZTŐ SZÍNVÁLOGATÓ TOJÁSTARTÓBÓL



Olyan játékot akartam készíteni, ami egyszerre mozgatja meg Okostojás agytekervényeit és a kis kezeit is. Így vált a tojástartóból egy finommotorika fejlesztő színválogató játék.
Az elkészítéshez szükséges eszközök:
  • színes nyomtató
  • olló
  • sniccer
  • papírragasztó
  • 10 darabos papír tojástartó

2015. december 16., szerda

BIZTONSÁGOS MEGHITTSÉG KARÁCSONYKOR IS!



Amikor még kislány voltam, gyakran álmodoztam arról, milyen lesz, ha majd felnövök, saját családom lesz. Kigondoltam, milyen lesz a házunk, milyen lesz a férjem, milyenek lesznek a gyerekeink, hogyan fogjuk ünnepelni az ünnepeket. Semmi sem úgy valósult meg, ahogyan akkor elképzeltem.
  • a házunk - sokkal kisebb, de sokkal otthonosabb, élhetőbb, barátságosabb
  • a férjem... hát, őszintén szólva néha még ma sem hiszem el, hogy létezik ilyen pasi is a földkerekségen! 
  • a gyerekeim - az egy fiú egy lány elképzelésből lett két fiúsan vadóc gyönyörű leányzó
  • az ünnepek - sokkal rohanósabbak és felületesebbek, mint gyerekkoromban voltak, de van valami, ami azóta sem változott...azaz mégis.

2015. december 15., kedd

ILLATOS KARÁCSONYI ALMADÍSZ


Ezt a kedves karácsonyi díszt már korábban készítettük Okostojással közösen. Nagyon egyszerű és igazán kellemesen illatos. Kicsit nehéz, ezért a biztos felfüggesztésről gondoskodni kell!
Az elkészítéshez szükséges eszközök és alapanyagok:

MÉZESKALÁCS EMBERKE SZÍNKÁRTYÁK


Mézeskalácsot sütöttünk Mamánál és éppen valami színes cukordíszítést keresgéltem rájuk a boltban. amikor eszembe jutott, hogy mézeskalács emberkék segítségével fogok színtanuló kártyákat készíteni. Neki is álltam tegnap éjszaka és hosszas rágódás, javítgatás, kitörlés és visszahelyezés után 00:30-kor úgy döntöttem, lesz, ami lesz, így marad, ezzel fogunk játszani, inkább lefekszem aludni. Ekkor egy 13 színt tartalmazó csomag volt készen. Reggel még kiegészítettem, belekerült arany és ezüst is az ünnepekre való tekintettel.
Azután gyorsan ki is nyomtattam, és megmutattam Okostojásnak őket. Mivel neki nagyon tetszett, hagytam, ahogy volt - végül is neki készült :) A csomag jelenleg az alábbi színeket tartalmazza:

2015. december 11., péntek

KARÁCSONYI VÁGJ ÉS RAGASSZ - INGYEN LETÖLTHETŐ




Nem titok, hogy Okostojás szeret ragasztgatni, ezért készítettem neki egy újabb ragasztós játékot. Ezúttal egy karácsonyfát kell feldíszíteni gyertyákkal, csillaggal és az ajándékoknak is a fa alá kell kerülniük. Gondoltam, kicsit csavarok a feladaton, ezért szándékosan az alábbi formák használatával készült el a játék: kör, csillag, háromszög, négyzet, téglalap.

2015. december 10., csütörtök

EGYSZERŰ RÉNSZARVAS KARÁCSONYFA DÍSZ



Rénszarvas karácsonyi dísz

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, hogy amikor szembe jön egy jó ötlet, ami valamiért mégsem tökéletes a számomra. Ezzel a dísszel éppen így voltam. Régóta szemezgettem vele a Pinteresten, de valahogy mégsem tűnt megvalósíthatónak az éppen 2,5 éves Okostojásommal. Azután a sok nézegetés megtette a hatását, sikerült végtelenül leegyszerűsítenem ezt az amúgy sem bonyolult kézműves ötletet, és végre megalkottuk!
Röviden bemutatom, hogyan is készült ez a bájos rénszarvas díszecske, amely azóta az étkezőasztal feletti karácsonyi díszítés szerves részévé vált.

2015. december 9., szerda

HÓFEHÉR HÓEMBER GYURMÁBÓL




Hó még ma sem esett, de azért mégiscsak tél van, így ennek jegyében próbálok elfoglaltságot keresni a gyerkőceimnek. Már korábban olvastam egy nagyszerűnek tűnő pillekönnyű gyurma receptet, most úgy éreztem, eljött az ideje, hogy kipróbáljuk.
Ez a pillanatok alatt elkészíthető gyurma verhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik:
  • hófehér
  • pillekönnyű
  • finom az illata
Tényleg pillanatok alatt kész van, és

2015. december 8., kedd

TÉLI ABLAKDÍSZ (nem csak) A GYEREK- SZOBÁBA





Bár megérkezett a tél, ez még nem látszik a tájon, a fehér hótakaró még várat magára. Okostojás nem nagyon akarja elhinni, hogy az őszből a télbe léptünk, hiszen látszólag semmi sem változott. A téli hangulat becsempészését céloztam meg ezzel az egyszerűen elkészíthető ablakdísszel, mely behavazott várost idéz.

Az elkészítéshez szükséges eszközök: